Szonja eddig nem nagyon adta jelét annak, hogy vonzódna a kerekes dolgokhoz. Van neki nem is egy műanyag motorja, de két és fél év alatt összesen nem ment annyit vele, mint Tóvári Misi egyetlen nap. Kellemes séták azok, mikor elindulunk motorral, mert "Apa, motorral megyek", de ugyebár a gondos és előrelátó apuka azért tolja a babakocsit is, közben irányítja Szonját, aki még nem egészen érzi, hogy mikor merre kell nézni (az út előtte unalmas, viszont a virág, kutya, néni, cica, mittomén az út mellett izgalmas), így hol a négysávos út felé, hol a kerítésfal felé kormányozza a járgányt. Kb. 200 méter után pedig Szonja nagyon elfárad, így leszáll és gyalogol. Apa pedig viszi a motort és a babakocsit. Majd újabb 200 méter és már Szonját is. Jó esetben a babakocsiban. Kicsit összeszorult a gyomrom a fentiek alapján, mikor az egyik kolléganőmtől beszerzett kb. 8 kilós pótkerekes biciklit felfedezte magának Szonja, és most már azzal akart elindulni. No, de no risk, no fun, vágjunk
(mert apa is csak egy van)