A helyzet az, hogy eddig is volt már egy csomó minden, de nem tudom visszaidézni részletesen. Ezért is muszáj megkezdenem ezt az elcsépelt dolgot, hogy blogot írok, itt a küszöbén életünk totális átalakulásának (Hajaj, hol vannak már azok az öt oohrai téják kéhrem). Arról, hogy jóvan, mindjárt jön. Ott van a hasban, nő. Csak úgy ismeretlenül bement oda. Be sem mutatkozott és mégis ott tanyázik, ahol én sosem fogok. Botrány! Ezt kell megírnom. Részletesen, napról napra, de legalább hétről hétre. Hogy aztán mikor felnő, akkor jó fej apaként mutogathassam neki, hogy "Látod, gyermekem, milyen vicces volt apád mielőtt megszülettél." Neki meg nem lesz más választása, mint, hogy bólogat. Persze írhatnék én az emlékkönyvbe is, amit kedves szerelmem szorgosan töltöget és tulajdonképpen néha írok is, de valahogy olyan lassan megy a kézzel-kaparás, hogy mire leírom az egyik sort, elfelejtem, mit is akartam a következőbe. Meg javítani sem lehet. Meg nincs automatikus helyesírás-ellenőrzé
(mert apa is csak egy van)