Mostanában körülöttünk úgy potyognak a csemeték, nem győz az ember félreugrálni, szaporodnak a gyerek-blogok de leginkább a gyerek-történetek, nekem meg egyre többször jut eszembe, hogy azért igen nagy mákunk van ezzel a Szonjácskával, no. Olyan keszonkamrás érzés. Nem rögtön jön a sokk, ahogy a csövön kifér, hogy egyik nap még a Katonában meg a Művészben üti el az estét a büszke pár, másik nap meg két mikroalvás között próbál lelket önteni egymásba a bömbölő mostmiabaja mellett. Mert hallok ilyeneket innen is, onnan is.
Persze változik a mi életünk is, minthogy a keszonkamrában sem marad meg a nyomás örökké (miért lenne amúgy keszonkamra, ugye), hanem szépen lassan elillan, mint azok a szép moziban/színházban elütött esték a mi életünkből is. Meg aztán aludni is más 70-90 cm-en, mint 50 cm-en. De ezek egyrészt nincsenek drasztikus hatással az életünk folyására, másrészt valahogy olyan távolinak tűnnek akkor, mikor az ember reggel úgy ébred, hogy félig a szájába lóg egy apró ököl, ami mögül kipillant két óriási, kerek, mosolygós szem egy szép nagy kerek fejből.
Így hát szépen lassan fél év alatt apa lettem. Úgy igazán. Ennyi kellett hozzá. Hogy lássam, hogy más is látja és így elhiggyem én is.

Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésNem tudom, hogy hogyan kell letiltani, meg azt sem, hogy mi az a feedolvasó... Csak írogatok ide néha.
VálaszTörlésMilyen érzés magad ilyen piciben és ráadásul kislány verzióban viszontlátni?? : ))
VálaszTörlésPont azt beszéltük Erikával, hogy ezen a képen inkább rá hasonlít. Amúgy mindegy is, lényeg, hogy nagyon szép!
VálaszTörlés