Majd egy éve írtam e blog hasábjain, hogy Szonja baba nekiállt esténként dumálni (ti. gügyögni). Azóta ez természetesen fejlődött, végigkövethette a rajongótábor, hogy milyen szavakat ismer már Szonja baba, hogy utánoz mindenféle állatot, miegymás.
Nos, büszkén jelentem, hogy Szonja elkezdett egyszerűbb mondatokban beszélni. A leggyakrabban használt és legegyszerűbb mondata a Baba? (azaz Baba, hol vagy?) kérdőmondat. Itt ugyebár a kérdőszót és az állítmányt is elhagyta Szonja, pontosan tudva azt, hogy a csodálatos magyar nyelv ezt simán elbírja. A hangsúlyozásra azonban mindig ügyel, nem sima baba ez, hanem inkább babaaa a végén felfelé ívelő hangszínnel.
Az olvasó joggal gondolhatja, hogy a büszke apuka alatt most elszaladt kicsit a ló. Azért ez mégsem mondat. Ilyet egy jobban idomított papagáj (Szonja szótárában papagaa) is csuklóból nyom. No, de Szonja baba nem állt meg itt, mert mondja azt is, hogy O-la Baba? (Hol a Baba?), mióta pedig fürdőkádat is kapott a babája azt is mondja, hogy Baba pacsi. (Baba pancsizik.) Mivel pedig rendszerető gyerek, már több mindenre is tudja mondani, hogy Ota eeje. (Ott a helye).
Azoknak a megátalkodott tamáskodóknak pedig, akiket még ezek sem győztek meg Szonja mondatalkotási képességeiről, álljon itt Apa kedvence, a Pó-k ee-me csicsi (A pók elment csicsikálni.). Igen, a konyhába Szonja baba etetőszéke mellé beköltözött egy hét lábú házipók és egyelőre sem Anya, sem Apa nem bírta rávenni magát és a lelkiismeretét, hogy elküldje az örök csicsikálás mezejére. Így a hűtő mögé jár ejtőzni.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése