Mondta Anya ma reggel a villamoson. Az apropó az volt, hogy miközben Apa és Anya együtt igyekezett munkahelyére a 19-es villamoson, épp egy loncsos rasztapaszta mellé sikerült leállniuk, akinek a füléből a deck attack legsötétebb bugyrait is megszégyenítő zajkavalkád szűrődött ki. Na jó, nem a füléből, hanem a fülében lévő mini fülhallgatóból. Mindez úgy, hogy közben ment a villamos. Az ilyen fogyasztó a nagyothallókészülék-gyártók álma. (Némi összeesküvés-elmélet lehetőségét látom kibontakozni a mini fülhallgató és a nagyothallókészülék-gyár vonatkozásában, de ezt tán máskor).
Apának természetesen egyből az jutott eszébe, hogy milyen érdekesen nézne ki a kis vörös Szonja ilyen hajjal és kiegészítőkkel 20 év múlva. De nem sok ideje maradt a filozofálgatásra.
Épp, hogy felfedeztük a jelenséget ugyanis, mikor egy idős bácsi csoszogott fel a villamosra. Rasztapaszta (RP) rögtön ugrott és átadta a helyét. Anya szájából ekkor hangzott el a címszerepet játszó mondat. De RP rákontrázott. A sors és a villamos közönsége úgy hozta, hogy RP Anya, Apa és egy e-bookot olvasó utas közé állt. Majd telefonálni kezdett és jól hallhatóan bejelentette, hogy hamarosan ott lesz, ne aggódjon a túloldalon senki, most végzett a JÓGA órájával. Apa meg Anya már csak cinkosan összemosolyogtak. RP azonban nem hagyta abba és mikor Anya az e-bookot észrevette és arról tárgyalni próbált Apával, RP bekapcsolódott a beszélgetésbe (hogy a Deck Attack mellett hogy tudott bármit is meghallani, rejtély), és egyrészt röviden elemezte, hogy egy nagyon jó e-bookot mennyiért lehet beszerezni, másrészt jelezte, hogy szerinte a fekete alapon tűzvörös betűkkel írt e-book az igazi.
Apa és Anya leszállás közben már épp azon gondolkodtak, hogy a ronda és finom jelzők közül a ronda szinte már el is tűnt egy kis ismeretség után, mikor is egy velőtrázó sikoly vágta ketté a levegőt. RP telefonja "csörgött". Alighanem a jóga tanár hívhatta.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése