Azt mondják, hogy az átlagember életében a legnagyobb stressz a költözés. Halvány mosolyt nyomtam el a szám szélén mindig, ha ezt hallottam. Mert mi kérem erre fel vagyunk készülve. Az utóbbi pár évben számtalan helyen laktunk, gyakran egyszerre 2 vagy akár 3 lakásban is és cipelgettük a cuccot ide meg oda. Mindig tudtam, hogy bárhova megyek, lesz ott legalább egy zoknim és egy alsógatyám. Azt mondjuk nem tudtam, hogy éppen hol van a fekete cipőm vagy a szürke farmerem, stb., de valamelyik cipőm és valamelyik farmerem tuti rendelkezésre állt.
A helyzet nyilvánvaló hátránya mellett az előnye az volt, hogy eddig sem túl magas igényeim az öltözködési kultúrára teljesen minimálba fordultak. Azt hiszem az egyik mélypont a tegnapelőtti tejfakasztó volt, ahova a festős pulcsimban mentem végül. Öltözködéskor gondolkodni nem kell, mert nem érdemes, úgy sincs ott, amit fel akarok venni, veszem azt, ami van.
Visszatérve a költözésre, decemberben nyugodt szívvel vártam az egész hacacárét. Na jó, a dobozolás, pakolás, bútorszédszedés, miegymás részét annyira nem nyugodtan, de önmagában az, hogy más helyen alszom meg ugye a család is más helyen alszik, az nem okozott álmatlan éjszakákat.
Aztán jött a nagy nap. December 29. Emlékezetes dátum. Erika fekszik az ágyban az új lakásban, az egyetlen már ott lévő ágyban influenzásan. Próbál valamit kezdeni Szonjával, aki szintén influenzás, csak még nem fogja fel. Közben Nagymama segít a főzésben és próbál a gyerekszórakoztatásban. Az Angol utcában pedig gyülekezik a tömeg, lepakolnak amit csak lehet, aztán még egyszer lepakolnak amit csak lehet és a lakás még mindig tele van. Nem baj, majd később megoldjuk. Irány a Korong, ott felfele ugyanez. Eredmény két totál rendetlen, totál telel lakás és két totál influenzás csaj a gyerekszobában.
A nagy ijedségre gyorsan megebédeltünk - a fele banda lelépett, féltek a gyávák az infuenzától -, még desszert is volt és útravalónak az ott ebédelők kaptak egy jó adag influenzavírust.
Ekkor azt gondoltam, hogy túl vagyunk a nehezén, a bútorok szépen összeálltak, a dobozok a sarokba kerültek, lakás formája lett az új kéglinek. Aztán jött a feketeleves. Hivatalosan is beköltöztünk. Első éjszaka nem sokat sikerült aludni. A másodikon sem. Közben Szonjában beindult valami ismeretlen eredetű hisztihullám és megmutatta sötét oldalát a gyermeknevelés. Pár nap alatt Anya és Apa is kikészült mind fizikailag, mind lelkileg. A béka segge elképesztő magasságokba veszett.
Aztán némi antibiotikum, Nagymama-kúra és pihenés után feltűnt a fény az alagút végén. Szonja 10-ből már csak 9-szer visított, ha nem Anya vette fel, újra használni kezdte az Igen szót (vagyis inkább azt, hogy aha), miegymás. A mi hangulatunk pedig elképesztő sebességgel kezdett közeledni a béka seggéhez, mitöbb, elzúgva mellette normalizálódott.
Nos, a költözés nagyjából így történt. Persze csomó más folyománya is van. Többek között az, hogy közel van a Városliget és ezzel együtt a Vakok iskolája. Ez utóbbinak egyik tanulóját pedig Szonja gyorsan meg is örökítette. Baseball sapkás. És itt a botja is.
A helyzet nyilvánvaló hátránya mellett az előnye az volt, hogy eddig sem túl magas igényeim az öltözködési kultúrára teljesen minimálba fordultak. Azt hiszem az egyik mélypont a tegnapelőtti tejfakasztó volt, ahova a festős pulcsimban mentem végül. Öltözködéskor gondolkodni nem kell, mert nem érdemes, úgy sincs ott, amit fel akarok venni, veszem azt, ami van.
Visszatérve a költözésre, decemberben nyugodt szívvel vártam az egész hacacárét. Na jó, a dobozolás, pakolás, bútorszédszedés, miegymás részét annyira nem nyugodtan, de önmagában az, hogy más helyen alszom meg ugye a család is más helyen alszik, az nem okozott álmatlan éjszakákat.
Aztán jött a nagy nap. December 29. Emlékezetes dátum. Erika fekszik az ágyban az új lakásban, az egyetlen már ott lévő ágyban influenzásan. Próbál valamit kezdeni Szonjával, aki szintén influenzás, csak még nem fogja fel. Közben Nagymama segít a főzésben és próbál a gyerekszórakoztatásban. Az Angol utcában pedig gyülekezik a tömeg, lepakolnak amit csak lehet, aztán még egyszer lepakolnak amit csak lehet és a lakás még mindig tele van. Nem baj, majd később megoldjuk. Irány a Korong, ott felfele ugyanez. Eredmény két totál rendetlen, totál telel lakás és két totál influenzás csaj a gyerekszobában.
A nagy ijedségre gyorsan megebédeltünk - a fele banda lelépett, féltek a gyávák az infuenzától -, még desszert is volt és útravalónak az ott ebédelők kaptak egy jó adag influenzavírust.
Ekkor azt gondoltam, hogy túl vagyunk a nehezén, a bútorok szépen összeálltak, a dobozok a sarokba kerültek, lakás formája lett az új kéglinek. Aztán jött a feketeleves. Hivatalosan is beköltöztünk. Első éjszaka nem sokat sikerült aludni. A másodikon sem. Közben Szonjában beindult valami ismeretlen eredetű hisztihullám és megmutatta sötét oldalát a gyermeknevelés. Pár nap alatt Anya és Apa is kikészült mind fizikailag, mind lelkileg. A béka segge elképesztő magasságokba veszett.
Aztán némi antibiotikum, Nagymama-kúra és pihenés után feltűnt a fény az alagút végén. Szonja 10-ből már csak 9-szer visított, ha nem Anya vette fel, újra használni kezdte az Igen szót (vagyis inkább azt, hogy aha), miegymás. A mi hangulatunk pedig elképesztő sebességgel kezdett közeledni a béka seggéhez, mitöbb, elzúgva mellette normalizálódott.
Nos, a költözés nagyjából így történt. Persze csomó más folyománya is van. Többek között az, hogy közel van a Városliget és ezzel együtt a Vakok iskolája. Ez utóbbinak egyik tanulóját pedig Szonja gyorsan meg is örökítette. Baseball sapkás. És itt a botja is.
pont akartam mondani, hogy milyen gáz volt a pulcsid a tejfakasztón. ja, nem.
VálaszTörlésegyébként te meg tudod mondani mi volt rajtam aznap este? :)
a rajz pedig több, mint kúl. mondjuk a múltkori gyurmázós másfél óra után nem is számítottam másra Szonjától. Asszem van kézügyessége.
e.