Kezdem felfogni. Konkrétan olyan kézzelfogható dologgal tudom már mérni az érkezést, hogy nem kapok többször fizetést addig, amíg meg nem jön. Micsoda mérce! Micsoda világ! Na, a lényeg, hogy én most kezdek el kicsit... Hm, nem is tudom, hogy mit. Mert nem olyan, mint mikor megijedek valami jövőbeni eseménytől és elkezdek izgulni, hogy hogyan lesz, meg ilyenek, aztán agyára megyek mindenkinek. Inkább olyan vendégvárós dolog ez.
Várunk egy vendégre, akit már majd 9 hónapja csak egy pár centi vastag szövetréteg választ el tőlünk, amit persze átkiabálhatna, mondhatná, hogy kérek még céklalevet, meg hol van már a reggeli kása, hogy legalább a hangját halljuk, ha már nem látni nem látjuk, de tele van a szája meg a tüdeje meg a füle, mindene tele van vízzel. Így aztán nem kiabál, egyelőre azt eszi, amit kap, a többit meg megoldja maga.
Na ez a megoldás is egy megemlítendő topik. Mert ugye én, mint kis híján gyakorló apa szembesülök azzal a kérdéssel, hogy ti. mit is oldjak meg én majd a születés közben. Na mit? Hát ez az. Mert ugye ott lenni az izgi és szeretném meg minden, de az ott levés az még nem tűnik megoldásnak. Úgy első blikkre. Persze mondják nekem, hogy de az, ennyit tudok tenni a csoda érdekében, tessék megnyugodni apuka, minden jó lesz úgy, ahogy lesz és tessék csak hozni azt, ami jön belülről, segíteni úgy, ahogy adja a helyzet, miegymás. De azért én egyelőre legalábbis 100%-ig nyugodtnak nem mondanám magam. Mondjuk igyekszem, a 90 szerintem már megvan. Minnél több a blikk, annál inkább haladok afelé, hogy elfogadjam szükségtelenségem szükségességét.
Várunk egy vendégre, akit már majd 9 hónapja csak egy pár centi vastag szövetréteg választ el tőlünk, amit persze átkiabálhatna, mondhatná, hogy kérek még céklalevet, meg hol van már a reggeli kása, hogy legalább a hangját halljuk, ha már nem látni nem látjuk, de tele van a szája meg a tüdeje meg a füle, mindene tele van vízzel. Így aztán nem kiabál, egyelőre azt eszi, amit kap, a többit meg megoldja maga.
Na ez a megoldás is egy megemlítendő topik. Mert ugye én, mint kis híján gyakorló apa szembesülök azzal a kérdéssel, hogy ti. mit is oldjak meg én majd a születés közben. Na mit? Hát ez az. Mert ugye ott lenni az izgi és szeretném meg minden, de az ott levés az még nem tűnik megoldásnak. Úgy első blikkre. Persze mondják nekem, hogy de az, ennyit tudok tenni a csoda érdekében, tessék megnyugodni apuka, minden jó lesz úgy, ahogy lesz és tessék csak hozni azt, ami jön belülről, segíteni úgy, ahogy adja a helyzet, miegymás. De azért én egyelőre legalábbis 100%-ig nyugodtnak nem mondanám magam. Mondjuk igyekszem, a 90 szerintem már megvan. Minnél több a blikk, annál inkább haladok afelé, hogy elfogadjam szükségtelenségem szükségességét.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése