Never say never. Ugyebár. Mindennél lehet rosszabb és mindennél lesz is. Na jó, talán nem rosszabb, de ugyanolyan rossz. Nagyjából. Pedig jól indult a péntek. Egészen 11-ig. Nagyjából akkor értünk haza. Onnantól kezdődött a lejtmenet, de nagyon lankásan. Csak a szokásos összepakolni a hétvégére (mert, hogy indultunk nagyihoz ovi után), megfőzni+sütni az ebédet (miért is ne ma vállaljak be egy frankó spenótos gnocchit..), futás az oviba Szonjáért (JIT), aztán futás PBJ-re, ott gyors zabbantás Szonjának, aztán irány a lovaglás. Eközben Mirkó édesen alszik a kocsiban. A fél órás lovaglás után már kezdtem hátradőlni, hogy akkor ez a nap pipa. Megjegyzem Szonja szőrén ülte meg a lovat. Just for the record.
Szóval lovaglásnak vége, Mirkó felébred (ismét JIT) vissza nagyi házába (nem nagyihoz, mert ő éppen egészen máshol, akárcsak nagypapa), Mirkó is eszik valamicskét, Apa pedig úgy gondolja, megérdemel egy kávét. Na, a lejtmenet, ami már-már kezdett lankából emelkedőbe váltani, itt váltott hirtelen szabadesésbe. Mert Mirkó úgy gondolta, játszik egy kicsit a szenes vasalóval, ami a könyvespolc alsó polcán volt. Szerencsére szén nélkül. Így meg nem égette magát. Mert forró nem volt a vasaló. Csak nehéz. Ezért polcról való lerántás után rögtön a földön landolt... volna... ha nincs ott Mikró hüvelykujja. Így inkább azon landolt. Ha már egyszer ott volt.
Csatt, üvöltés, rohanás, atttyaúristen. Mirkó ujja lezúzva, enyhén lilás. Persze klasszik Murphy, Apa eddigre már mindent kipakolt, kaja a hűtőben, ruhák a helyükön, miegymás. Gyors helyzetfelmérés, az ujj gyanúsan dagad és érzékeny, na, akkor irány a kórház. De azért előtte gyors teakészítés, hogy legyen a váróban mit inni, némi sütemény bekészítése, mindent összepakolni újra, melegedő kaja ki a sütőből, bepattintani mindent és mindenkit a kocsiba, eközben Mirkó enyhén lankadó intenzitással bömböl és Szonjának is felmerülnek ilyen-olyan igényei. Na, megvan minden, levegő kifúj, 19 fokos kávé ledönt, cél a Bethesda.
Útközben Mirkó egész megnyugodott, köszönhetően némi cucusnak. Mire odaértünk, teljesen átállt az egykezes üzemmódra és felettébb fel volt doba (tényleg). Mivel a kocsi tele volt a fél vagyonunkkal (laptop, fényképezőgép, ilyenek), a hátiputit nem gyerekkel, hanem értéktárggyal töltöttem meg, így estünk be a következő nagyjából 3 óra színhelyére. A kórház teljesen elvarázsolta a két gyereket, így csak másfél órás várakozás után kellett elővennem a laptopot és a free wifin át nyomatni a Peppa Pig-et.
Némi vidámságott hozott a sztoriba - a gyerekek jókedve mellett -, hogy a bejelentkezéskor jeleztem a hölgynek, hogy egy vasaló esett a gyerek kezére. Ő szemrevételezte a kezét, majd beutalt minket az égési osztályra. Én már indultam volna, de valami belső hang súgta, hogy nem lesz ez így jó. Gondoltam nem árt, ha a hölgy tudja, hogy a vasaló nem forró, hanem nehéz volt. Átjött neki másodszorra az üzenet, és - némi sajnálkozás után, hogy aszondja ez így akkor hosszabb várakozás lesz - átutalt minket a baleseti sebészetre. Egyébként tényleg hosszabb lett.
Aztán megjött Anya, behívtak minket, üvöltés, röntgen, üvöltés, gipsz. Ripsz-ropsz megvolt. Ahhoz képest, hogy majd 3 órát ott voltunk, egész jól bírtuk. Meg hétfőn a kontrollnál az újabb 2 órát is. Jövő hétfőn megint kontroll. Már alig várom!
Szóval lovaglásnak vége, Mirkó felébred (ismét JIT) vissza nagyi házába (nem nagyihoz, mert ő éppen egészen máshol, akárcsak nagypapa), Mirkó is eszik valamicskét, Apa pedig úgy gondolja, megérdemel egy kávét. Na, a lejtmenet, ami már-már kezdett lankából emelkedőbe váltani, itt váltott hirtelen szabadesésbe. Mert Mirkó úgy gondolta, játszik egy kicsit a szenes vasalóval, ami a könyvespolc alsó polcán volt. Szerencsére szén nélkül. Így meg nem égette magát. Mert forró nem volt a vasaló. Csak nehéz. Ezért polcról való lerántás után rögtön a földön landolt... volna... ha nincs ott Mikró hüvelykujja. Így inkább azon landolt. Ha már egyszer ott volt.
Csatt, üvöltés, rohanás, atttyaúristen. Mirkó ujja lezúzva, enyhén lilás. Persze klasszik Murphy, Apa eddigre már mindent kipakolt, kaja a hűtőben, ruhák a helyükön, miegymás. Gyors helyzetfelmérés, az ujj gyanúsan dagad és érzékeny, na, akkor irány a kórház. De azért előtte gyors teakészítés, hogy legyen a váróban mit inni, némi sütemény bekészítése, mindent összepakolni újra, melegedő kaja ki a sütőből, bepattintani mindent és mindenkit a kocsiba, eközben Mirkó enyhén lankadó intenzitással bömböl és Szonjának is felmerülnek ilyen-olyan igényei. Na, megvan minden, levegő kifúj, 19 fokos kávé ledönt, cél a Bethesda.
Útközben Mirkó egész megnyugodott, köszönhetően némi cucusnak. Mire odaértünk, teljesen átállt az egykezes üzemmódra és felettébb fel volt doba (tényleg). Mivel a kocsi tele volt a fél vagyonunkkal (laptop, fényképezőgép, ilyenek), a hátiputit nem gyerekkel, hanem értéktárggyal töltöttem meg, így estünk be a következő nagyjából 3 óra színhelyére. A kórház teljesen elvarázsolta a két gyereket, így csak másfél órás várakozás után kellett elővennem a laptopot és a free wifin át nyomatni a Peppa Pig-et.
Némi vidámságott hozott a sztoriba - a gyerekek jókedve mellett -, hogy a bejelentkezéskor jeleztem a hölgynek, hogy egy vasaló esett a gyerek kezére. Ő szemrevételezte a kezét, majd beutalt minket az égési osztályra. Én már indultam volna, de valami belső hang súgta, hogy nem lesz ez így jó. Gondoltam nem árt, ha a hölgy tudja, hogy a vasaló nem forró, hanem nehéz volt. Átjött neki másodszorra az üzenet, és - némi sajnálkozás után, hogy aszondja ez így akkor hosszabb várakozás lesz - átutalt minket a baleseti sebészetre. Egyébként tényleg hosszabb lett.
Aztán megjött Anya, behívtak minket, üvöltés, röntgen, üvöltés, gipsz. Ripsz-ropsz megvolt. Ahhoz képest, hogy majd 3 órát ott voltunk, egész jól bírtuk. Meg hétfőn a kontrollnál az újabb 2 órát is. Jövő hétfőn megint kontroll. Már alig várom!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése