A Valentin napot személy szerint nem nagyon vettem komolyan eddig. Most sem veszem komolyan, sőt valószínűleg nem is fogom soha. Mégis ma, pont ma, nyilván ma - tudom öregszem és szentimentalizálódom - azon gondolkodtam, hogy van ez a család dolog. Ez a három gyerek meg az én csajom. Hogy van lent, meg fent velük, de egyre biztosabb vagyok, hogy csak lent lenne nélkülük. Vagy ha lenne is fent, az csak az árnyéka lenne a mostani lentnek. Megtanítottak ők így együtt egy csomó dologra. Arra, hogy mi fontos, mi nem. Arra, hogy többet ér velük egy nyugodt este, mint egy Visa Gold. Arra, hogy elfogadjam a helyem a nagyvilágban, hogy örüljek, ha kisüt a nap, ha színes madár nyomul a kertben vagy ha három nap után végre kakál Emil. És ez jó. Nagyon jó. A legjobb az egészben pedig az, hogy mindehhez nem kell semmiféle Valentin nap. Ez mindig van. Csak észre kell venni.
(mert apa is csak egy van)