A Valentin napot személy szerint nem nagyon vettem komolyan eddig. Most sem veszem komolyan, sőt valószínűleg nem is fogom soha. Mégis ma, pont ma, nyilván ma - tudom öregszem és szentimentalizálódom - azon gondolkodtam, hogy van ez a család dolog. Ez a három gyerek meg az én csajom. Hogy van lent, meg fent velük, de egyre biztosabb vagyok, hogy csak lent lenne nélkülük. Vagy ha lenne is fent, az csak az árnyéka lenne a mostani lentnek. Megtanítottak ők így együtt egy csomó dologra. Arra, hogy mi fontos, mi nem. Arra, hogy többet ér velük egy nyugodt este, mint egy Visa Gold. Arra, hogy elfogadjam a helyem a nagyvilágban, hogy örüljek, ha kisüt a nap, ha színes madár nyomul a kertben vagy ha három nap után végre kakál Emil. És ez jó. Nagyon jó. A legjobb az egészben pedig az, hogy mindehhez nem kell semmiféle Valentin nap. Ez mindig van. Csak észre kell venni.
Megvan az a közhelyes sztori, hogy asszondja Anya és Apa helyet cserélnek egy napra, mert ugye Apa egy (ma már tudjuk) hímsoviniszta disznó (HD), és Anya láthatatlan munkáját nem, hogy nem becsüli, de még csak észre sem veszi. Nagyban hőzöng, hogy Anya lópikulát sem csinál egész nap, bezzeg ő az irodában izzad (erre vonatkozó legjobb történet a Kis Nicolas valamelyik részében található) és keresi a pénzt. Anya meg, hogy akkor tessék, cseréljenek egy napra. Apa némi újabb hímsovinizmus (hát, hogy Anya nem bírná, képtelenség, meg ilyenek, ráadásul marhaság is) után csak belemegy. A nagy napon pedig már 9-kor hívja Anyát, hogy vissza az egész, ezt nem lehet kibírni. Na, nálunk nincs HD, vagy legalábbis én nem látom nyomát, van munkamegosztás otthon is, bár 100%-osnak nem mondanám és Apa nem hőzöng azért, hogy Anya lópikulát sem csinál, mert egyrészt csinál, nagyon is, ráadásul nem csak otthon, másrészt Apa máson hőzöng. Akad rá ok, nem egy, nem kettő. Szóval a HD hiányának ellenére mikor
Megjegyzések
Megjegyzés küldése