apaszemmel

Anya és apa szeret sétálni, gondolta anya és apa. Fogta hát anya és apa Szonjácskát, majd kimerészkedtek vele és a csúcstechnológia általuk nagyra értékelt vívmányával, a lengéscsillapítós babakocsival a - felpéciesen szólva - 10 fok hidegbe. Lehet, hogy volt az 12 fok hideg is. Szonjácska szokásához híven a 43 cm gyapjú, pamut, poliészter hőszigetelés alatt-felett rövid bömbölés után elszenderült, így anya és apa, Pilisborosjenő utcáin babakocsit tolva megbeszélhette az élet számukra éppen aktuális nagy dolgait. A túra 2/3-ánál aztán Szonjácska visszaszenderült, hogy rögvest tudassa anyával és apával, hogy neki itt valami nagyon nem tetszik. Anya és apa bevetett számtalan trükköt Szonjácska könnybelábadó kedvének megszüntetéséért, de a hőn áhított mosoly csak a cserépkályha melegénél tűnt fel csemetéjük orcáján. Anya és apa megfogadták hát, hogy a csúcstechnológia vívmánya helyett a jól bevált hordozó kendőt fogják előnyben részesíteni a 10-12 fok hidegben. Ekkor még nem is sejtették,

Autós berkekben kevésbé járatos olvasóimnak röviden vázolom akkor most, hogy a katalizátor az nem azért van az autóban, hogy szűrjön bármit is, mint ahogy én egy jó ideig hittem, hanem azért, hogy bizonyos folyamatokat - jelen esetben az üzemanyag átalakulását szén-dioxiddá meg mittomén mivé - felerősítse. Tehát, hogy mondjuk tesped a szénatom valami átlagember számára felfoghatatlan kötésben az Arab-félsziget jó kis homokos földje alatt. Arra jön Ahmed Abdullah, befekteti Szomália egyévi GDP-jét nagy hirtelen és a kizökkenti a tespedésből a kötöttségektől szabadulni nem tudó szénatomot. Ezután a szénatom oldalbordáival egyetemben korábbi, relatíve egy helyben lététől teljesen rendszeridegen módon őrült rohanásba kezd egy brutális méretű csőkígyón keresztül tárolóról tárolóra, mígnem becsapódik a schwechati olajfinomító (igen, nekik sem fog sikerülni) keszekusza egyvelegébe, ahol hirtelen lesz belőle vagy kólaalapanyag, vagy autópálya vagy leginkább benzin és gázolaj. Most már letisztí

Emlékszem pár évvel ezelőtt, mikor ilyen-olyan társaságban az éppen aktuálisan szülő státuszban leledző ismerősök, barátok baba-beszélgetéseiből pár mondat átszűrődött babamentes világomba. Hogy mondjuk "Képzeld, Marcika ma először mosolygott!" vagy mondjuk, hogy "Képzeld, Lili nézegeti a kezét!". Én ilyenkor igyekeztem gyorsan mondjuk szomjassá válni, hogy kimehessek a konyhába, vagy egyéb baba-beszélgetés-távolító akciót végrehajtani, ha meg ez nem ment, akkor valamiféle általam elismerő mosolynak gondolt ábrázatot felvenni, hogy ha lélekben nem is vagyok empatikus, legalább testben annak tűnjek. Közben vagy arra gondoltam, hogy mit csinálok majd holnap este babamentesen vagy arra, hogy egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ezek a dolgok engem valaha lekötnek. Most meg mi van? Miközben felhívom kedves páromat, Szonjácska meg éppen életében először fordul át a hasáról a hátára, amit szerelmem ugye élőben közvetít mint valami Szepesi Gyuri bácsi, én meg - tőlem ugye

Szóval visszatérve a karácsonyi körtúrához érdekes mi több egyenest megható élmény volt együtt látni mindkét családban 4 generációt. Drága nagymamám idén tölti a 90-et és bár ehhez képest jól van, a szellemi kapacitása már nem a régi. Azt tudja, hogy ismer minket valahonnan, de, hogy honnan... Viszont azt egyértelműen nagyon tudta, hogy Szonjácska az ő dédunokája. Azt, hogy hányadik, azt talán nem tudta (3.) de amint meglátta kivirult, és egymásnak gügyögtek vagy egy órán át Szonjácskával, öröm volt hallgatni meg nézni. Olyan jól elvoltak, hogy mi közben át is mentünk a konyhába főzőcskézni. És persze ott voltak a nagyszülők is nagy büszkén, de ez a fejezet most nem róluk szól. Másnap. A család másik ága. Nagypapám 84 az idén, és ő szerencsére vígan él, alkot és virul, mindenkit megismer, mindenről tud és internetezik nagy sebbel-lobbal. Igazi modern nagypapa, illetve 5 dédunokával rendelkező dédpapa is már mostanság. Hát ő is fogta karon Szonjácskát (pedig nem kapott H1N1 ellen oltást