Autós berkekben kevésbé járatos olvasóimnak röviden vázolom akkor most, hogy a katalizátor az nem azért van az autóban, hogy szűrjön bármit is, mint ahogy én egy jó ideig hittem, hanem azért, hogy bizonyos folyamatokat - jelen esetben az üzemanyag átalakulását szén-dioxiddá meg mittomén mivé - felerősítse. Tehát, hogy mondjuk tesped a szénatom valami átlagember számára felfoghatatlan kötésben az Arab-félsziget jó kis homokos földje alatt. Arra jön Ahmed Abdullah, befekteti Szomália egyévi GDP-jét nagy hirtelen és a kizökkenti a tespedésből a kötöttségektől szabadulni nem tudó szénatomot. Ezután a szénatom oldalbordáival egyetemben korábbi, relatíve egy helyben lététől teljesen rendszeridegen módon őrült rohanásba kezd egy brutális méretű csőkígyón keresztül tárolóról tárolóra, mígnem becsapódik a schwechati olajfinomító (igen, nekik sem fog sikerülni) keszekusza egyvelegébe, ahol hirtelen lesz belőle vagy kólaalapanyag, vagy autópálya vagy leginkább benzin és gázolaj. Most már letisztítva, kötéseit kinyújtóztatva halad egy szép, nagy tartálykamionban az autópálya melletti töltőállomásra, ahol hamarost belekerül egy szép fehér Ford Fuson 1,6 Tdci üzemanyagtartályába. Innen aztán aprócska csöveken és mindenféle szelepeken át bekerül a motorhengerbe, ahol lerobbantják jól megszokott pajtásairól, de az elégtelen égés miatt kettő helyett csupán egy oxigén-pajtást kap maga mellé, ezért kifelé menet a katalizátorban kér még egyet. Így szép a világ, mondja aztán, mikor egy fenyőfa beszippantja.
Na, Szonjácska (értsd az ember saját gyereke) valami ilyesmi katalizátor szerepet tölt be akkor, mikor a semmiből hirtelen megjelenik a kiságyában, és nem tűnik el. Felerősít egy csomó olyan dolgot, amit addig is érzett az ember, hogy van, de valahogy úgy nem volt kerek egész, nem volt teljes.
A legfrissebb élmény most éppen Pécsről a "Más gyerekét aranyosnak találjuk" témakörből való. Mer más gyerekét eddig is aranyosnak találtam. Egyrészt mert ugye mertem volna mást mondani, másrészt meg tényleg úgy is volt. De most meg meglátom mondjuk ezt a Rácz Marcit, meg megfogom, meg lenyálaz, meg bekapja az ujjamat és mindenképp törekszik rá, hogy most akkor leharapja, és hangját kieresztve dobhártyát repeszt, meg gügyög, meg nem sír... És akkor arra gondolok, hogy ez régen is tetszett volna, de ennyire nem. Engem kérem katalizáltak. Ezzel a mosollyal:
Na, Szonjácska (értsd az ember saját gyereke) valami ilyesmi katalizátor szerepet tölt be akkor, mikor a semmiből hirtelen megjelenik a kiságyában, és nem tűnik el. Felerősít egy csomó olyan dolgot, amit addig is érzett az ember, hogy van, de valahogy úgy nem volt kerek egész, nem volt teljes.
A legfrissebb élmény most éppen Pécsről a "Más gyerekét aranyosnak találjuk" témakörből való. Mer más gyerekét eddig is aranyosnak találtam. Egyrészt mert ugye mertem volna mást mondani, másrészt meg tényleg úgy is volt. De most meg meglátom mondjuk ezt a Rácz Marcit, meg megfogom, meg lenyálaz, meg bekapja az ujjamat és mindenképp törekszik rá, hogy most akkor leharapja, és hangját kieresztve dobhártyát repeszt, meg gügyög, meg nem sír... És akkor arra gondolok, hogy ez régen is tetszett volna, de ennyire nem. Engem kérem katalizáltak. Ezzel a mosollyal:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése