Ahogy korábban említettem, unalmas lenne a blog, ha minden bejegyzés arról szólna, hogy Szonja baba éppen mit tud. Ismétlem, ha minden bejegyzés arról szólna. De nem szól. Csak néhány. Például ez. Így nem lesz unalmas. Ugye.
Az apropó jelen esetben a szókincs. Mert már az is van. Nem egy Arany Jánoséval vetekedő egyelőre, de 13 hónap alatt ez is szép teljesítmény. Lássuk részleteiben és nagyjából megjelenésük sorrendjében a szavakat, amikkel Szonja baba dobálózik mostanság:
Nem - Nem
Cici - Cici
Cica - Cica
Alma - Ama
Lámpa - Á_pa
Teknős - Tek'n
Apa - A_pa
Ezt nem kizárólag Apára, hanem Nagypapára is használja per pillanat. Mindez minap derült ki a bosnyák-téri piacon, ahol Anyával épp szokásos heti zöldségszállítmányukat intézték (egy kisebb nyúlfarm havi adagját felhalmozva a 4. emeleti Samsung hűtőben), mikor is Szonja baba heves A_pá-zás közepette nagyban mutogatni kezdett. Anya jelezte, hogy Apa épp 50 percnyi kerekezésre van innen az irodában, így elég valószínűtlen, hogy itt keverjen pont a piacon, de Szonja baba nem adta fel. Anya ráhagyta a 13 hónaposra, hadd mutogasson csak, de nem telt bele fél perc és megjelent apa. Csak ugye nem Szonja baba Apája, hanem Anya apája, a Nagypapa. No, de az A_pa mellett még van olyan is, hogy:
Meséljél! - Me!Me!
Anya - A_nya (olykor Nya_nya)
Tessék - Te'k
Kérem Anyát, hogy amennyiben a lista nem teljes, a történelmi hitelesség érdekében jelezze eme bejegyzés alatt megjegyzésben vagy a vacsoraasztal mellett szóban!
És, hogy a képek iránt fogékony - esetleg magyarul olvasni nem tudó/szerető - rajongótábor se maradjon hoppon, hát tessék:

Egyébként Szonja baba nagybácsija - az, amelyiknek a szakmája véletlenül épp kötődik valamelyest a hasonszőrű bejegyzések lektorálásához (nem mellesleg szakmai fölényével néha vissza is él, amikor Apa rosszul ragoz) - nehezményezi, hogy a család többi része, és nem kis családról van szó, alul van reprezentálva a Szonja baba életét dokumentáló blogon, s e felháborodásának ez úton hangot is ad: helyet a nagymamáknak, nagypapáknak, unokatesó(k)nak és a nagybácsiknak, egyéb rokonoknak is!
VálaszTörlésApa szeretné halkan megjegyezni, hogy - ahogy Szonja baba nagybácsija is írja - ez egy Szonja baba életét dokumentáló blog. Nem a nagymamáét, nagypapáét, unokatesóké és a nagybácsikét, egyéb rokonokét. Persze olykor a nagy család is bejön a képbe. Ahogy esik.
VálaszTörlésItt Anya. Csak mert fel lettem szólítva, hogy egészítsem ki a szótárat. Íme:
VálaszTörlésSzonja baba szótára jelenleg minden lényeges magyar szót tartalmaz, szókincse igen színes és nagyon választékosan beszél. Annyi van csak, hogy a szókincse két részre oszlik: azokra a szavakra, amiket megértünk, és azokra, amelyeket nem. Namármost, az általunk értett szavak közül ki kell emelni az "elment" szót, nemcsak azért, mert azt Szonja baba egész tisztán ejti, hanem azért is, mert elég fancsali képet is tud vágni hozzá és ez igen nehézzé teszi néha munkába indulást Anya és Apa számára. Főleg, ha utóbb arról tájékoztatnak, hogy "még kb. egy óráig mondogatta, hogy elment, elment...".
És hogy áll Szonja baba az olyan szavakkal mint Movember meg bajusz?
VálaszTörlés