apaszemmel

Néha jó leírni, hogy mit csinál egy majdnem kettő éves gyerek. Mert később jó visszaolvasni. Aztán meg jól össze is lehet hasonlítani a frissebb gyereket a korábbival. Meg a szomszéd gyerekkel. Mennyivel okosabb, ügyesebb a mienk, ugyebár. Ha meg esetleg nem, akkor találunk rá remek kifogást. No, de a mienk egy hétig beteg volt most, no, de a mienk fiú, no, de a mienk lány, no, de a mienk kisebb növésű, no, de a mienk nagyobb növésű, de ami a legtutibb, no, de a mienk másban jobb. És ez így is van, minden gyerek valami másban jobb. Visszatérve arra, hogy Mirkó mit csinál mostanában. Azt lehet mondani, hogy viszonylag sok mindent. Mozgáskoordinációban is tehetséges, de ezt majd hamarosan egy videóval szeretném illusztrálni, melyet maximum Dan Osman tudott túlszárnyalni, de ő idősebb volt a trükkjei idején és Mirkónak most folyik az orra. Amiről azonban most szeretnék itten értekezni az a verbális és logikai fejlettségi szintje. Nálunk a családban a "kis buta" helyett a "

Mármint a próbaidő. Tényleg kellett ez a 3 hónap ahhoz, hogy beálljunk az új rendre. Megvolt az egy krízis per fő is. Lesz ez még persze több is, de a kezdeti nehézsége elmúltak (mint minden ugyebár). Nagyjából megvan a napi menetrend is, amit azért olykor-olykor - mint mondjuk, hogy messze ne menjünk, ma - valami felrúg. Ma éppen Mirkó 10-kor aludt be. Mármint délelőtt. Úgyhogy a délutáni pihenőnek annyi. Helyette a két gyerek nyakig festékes. A lakást fokozott erőkkel védem. Vörös riasztást adtam ki és engedélyeztem bármilyen lakásban fellelhető fegyver használatát ön- és vagyonvédelemre. Amúgy remekül vagyunk. A két gyerek tegnap megszabadult felesleges hajától. Mirkó remek vornepraktischhintermodisch frizkója a múlté, ám emléke örökre él bennünk és abban, aki látta. Legközelebb a harehare korszakában látjuk viszont, már ha lesz. Úgy néz ki, hogy kulináris téren is tudunk egy hullámhosszon mozogni, mert eddig viszonylag kevés ebéd maradt meg. Ma a spenót bundáskenyérre

A gyakorló vagy leendő szülők kedvéért írom ide le okulásul, hogy nem csak a gipsz megszerzése, de elvesztése is fájdalmas. Majdnem ugyanyannyira. Nem fizikailag, inkább lelkileg. Miresz - a 4. 2 órás várakozás után, amit megint nagyon vidáman töltöttünk - teljesen ki volt akadva, hogy a doktorbácsi leszedte róla a gipszet. Alig lehetett megvigasztalni és a váróban mindenkinek elmesélte, hogy neki hiányzik a gipsze. A kezét meg egész délután eldugta a kabátba és alig-alig használta. Mára már javult a helyzet, ha nem is 100%-osan, de majdnem tökéletesen használja a kezét és a lelki fájdalmai is alább hagytak. Kis Cuki, megszerette azt a jó kis kesztyűt. Nem elég, hogy Szonja Győrben bulizik a nagyszülőknél, még ez a gipsz sincs már. Dráma!

Ugyan még nem vagyunk a próbaidő végén, de optimista vagyok a jövőmmel kapcsolatban az új mukahelyen. Nyilván nem ment simán minden így az elején, volt munkahelyi baleset is, miegymás, de kézben tudtam tartani a helyzetet és úgy néz ki, a stressztűrő-képességem kiállja a próbát - néhány megingástól eltekinte, mint például ma reggel f6 körül. Az új helyzethez a két főnököm idomult a leggyorsabban és legkönnyebben. Különösebb törés nem látszik a viselkedésükben az új beosztott - ti. én - miatt. Nekem és az elődömnek már kicsit nehezebb volt bevenni a kanyart, de - mint már korábban írtam - én köszönöm, jól vagyok, elődöm pedig az új kihívásokra próbál koncentrálni, amiben igyekszünk mindháram - hol jól, hol kicsit rosszul - támogatni. Amúgy remek csapatépítő programokat találtunk ki. Néha főzünk: Olvasunk: Fürdünk: Hát, ilyenek vannak.

Never say never. Ugyebár. Mindennél lehet rosszabb és mindennél lesz is. Na jó, talán nem rosszabb, de ugyanolyan rossz. Nagyjából. Pedig jól indult a péntek. Egészen 11-ig. Nagyjából akkor értünk haza. Onnantól kezdődött a lejtmenet, de nagyon lankásan. Csak a szokásos összepakolni a hétvégére (mert, hogy indultunk nagyihoz ovi után), megfőzni+sütni az ebédet (miért is ne ma vállaljak be egy frankó spenótos gnocchit..), futás az oviba Szonjáért (JIT), aztán futás PBJ-re, ott gyors zabbantás Szonjának, aztán irány a lovaglás. Eközben Mirkó édesen alszik a kocsiban. A fél órás lovaglás után már kezdtem hátradőlni, hogy akkor ez a nap pipa. Megjegyzem Szonja szőrén ülte meg a lovat. Just for the record. Szóval lovaglásnak vége, Mirkó felébred (ismét JIT) vissza nagyi házába (nem nagyihoz, mert ő éppen egészen máshol, akárcsak nagypapa), Mirkó is eszik valamicskét, Apa pedig úgy gondolja, megérdemel egy kávét. Na, a lejtmenet, ami már-már kezdett lankából emelkedőbe váltani, itt váltott

Legalábbis remélem. Az úgy kezdődött, hogy elaludtunk kissé. Ja, nem, úgy kezdődött, hogy túl voltunk egy extra jó hétvégén egy nagyon faja helyen a Bükkben. A környék, a társaság, minden szuper volt, egyedül a kis fauvé mondta be az unalmast, vagyis csak az akksi. Csodával határos módon a közeli hotelben volt egy akksitöltő, amit kölcsön is adtak, illetve volt nekik egy kiló feles lisztjük is, amit pedig eladtak nekünk korrekt áron, de mi nem használtuk fel palacsintához, mert volt túrógombóc. Szóval végül ott sikerült beindítani a kocsit, felcammogtunk a lejtőn némi bio segítséggel, aztán a hazaút már sima volt. Nem úgy a másnap reggel. Amikor elaludtunk kissé. F8-kor keltünk rohamléptekkel, mert jött a festő, aki a mi lakásunk egy részét, illetve a társasházat festette. Ennek köszönhetően fél 10-kor sikerült elindulnunk oviba. Úgy 10 perc volt, mire a gyerekeket beimádkoztam a kocsiba, illetve csak akartam, a 11. percben fizikai erőszak alkalmazásával raktam be Mirkót. Ezután beült

Az első hét lendületes kezdése után a 2. hét azért már egy fokkal nehezebbre sikerült. Volt olyan nap, mikor ügyeket kellett intézni, így Mirkót 4 órán keresztül cipeltem a hátamon. Megnőtt kicsit a hiszti faktor, gyakoribbá váltak a surlódások, de szerencsére összességében most is jól tudtunk együttműködni. Aranyat ér az az egy-egy nap hetente, mikor a nagyszülők bevállalják a gyerekeket. Ilyenkor Apa el tudja intézni az elmaradt falfúrásokat, beszerzéseket, miegymás. Még arra is jut ideje, hogy megírja a legfrissebb fejleményeket. Két hét tapasztalata alapján a nap kiemelkedő része általában a főzés, amit rekord gyorsasággal kell megcsinálni, de mindig nagyon faja ebéd sikeredik és még a gyerekeket is be lehet vonni. A másik top program a Budapesti Állatkert Mirkóval. Hétköznap iszonyú nyugis és az éves bérlettel nincs meg még az a para sem, hogy mindenképpen minden állatot látni kell MOST, mert akkor minek fizettük azt a sok pénzt. Amikor összejön az, hogy Mirkó akkor aludjon, mi

Egész jól sikerült a bemutatkozásom az új munkahelyemen. Mindkét főnököm - akik egyébként egyáltalán nem főnökösködnek, abszolút kollegaként kezelnek, bár tény, hogy néha kissé gyerekesek - szinte azonnal elfogadott és egy hét után kissé óvatosan ugyan, de talán kijelenthetem, elégedettek a teljesítményemmel. Minden esélyem megvan rá, hogy a próbaidő letelte után megtartsanak. Külön jó hír, hogy az elődöm sokat segít, tanácsokkal lát el, visszajár és rengeteg pozitív visszajelzést kapok tőle és még a hétvégéken is tettre kész. Röviden a két főnökömről. Szonja - aki valamivel idősebb, ráadásul nő - délelőttönként távol van, így ilyenkor Mirkó delegálja nekem a feladatokat. Az első héten kiválóan együtt tudtunk működni. Minden délelőtt új projektet hozott. Kezdtük az állatkert feltérképezésével hétfőn, majd másnap az IKEÁ-ba mentünk beszerző körútra együtt, ahol sikerült menedzselnem Mirkó csillapíthatatlan beszerzési vágyát.   A harmadnapi Bábszínház projekt is gördülékenyen ment, sőt